Közmeghallgatást tartottunk
Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. december 2-án, pénteken közmeghallgatást tartott az Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár színháztermében.
A zsúfolásig megtelt teremben az érdeklődők az esemény elején emelkedett pillanatokat élhettek át. Pápai Mihály polgármester a város lakosságának nevében ekkor búcsúztatta el Stupek István rendőr alezredest, aki 13 éven át vezette a gyáli rendőrőrsöt. A könnyekig hatódott alezredes megköszönte a figyelmességet, és hangsúlyozta, hogy az itt eltöltött évek során igazi barátokra lelt.
Ezt követően, a közmeghallgatás nyitányaként Diera Éva, a Pénzügyi, Számviteli és Adó Iroda irodavezetőjének költségvetési beszámolója következett. Részletesen vázolta a város 5,9 milliárdos költségvetésének összetételét, a kiadások és a bevételek eloszlását. Prezentációja végén kitért a Gyál Jövője elnevezésű kötvényre, ismertetve, hogy ennek 3 milliárdos összegét mire használták, használják fel.
Danó Zoltán, a gyáli rendőrőrs új parancsnoka a rendőrség 2011. évi munkájáról beszélt. Beszámolójában hangsúlyozta, hogy a város területén a bűnesetek száma jelentősen csökkent, és reményét fejezte ki, hogy ez a tendencia az új rendőrőrs megépítésével tovább folytatódik. Ehhez járulhat hozzá az is, hogy a közelmúltban 8 új rendőrrel gyarapodott a gyáli rendőrőrs állománya. Köszönetét fejezte ki továbbá a FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesületnek, valamint a közterület-felügyeletnek a folyamatos együttműködésért.
Kalmár Róbert, a FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület vezetője a polgárőrség munkájáról számolt be. Kifejtette, hogy a polgárőrség több, mint 100 fővel működik, valamint 65 tagja van az ifjúsági tagozatnak. Létjogosultságukat mutatja, hogy az elmúlt egy évben kétezernél is több riasztás futott be hozzájuk. Kiemelte továbbá a FEGY központjába bekötött riasztórendszer hasznosságát, valamint kitért a Szomszédok Egymásért Mozgalom fontosságára.
A beszámolók elfogadását követően Pápai Mihály polgármester a 2011-es évről, valamint a 2012-es tervekről beszélt. Prezentációja elején a különböző keretösszegek felhasználásáról adott tájékoztatót, majd kitért a város szociális kiadásainak, segélyeinek ismertetésére. A 2011-ben történt fontosabb beruházásokkal kapcsolatban beszélt a városközpont munkálatairól, a járdaépítésekről, a piactér felújításáról, valamint a sportpályán történt fejlesztésekről. Ezután áttért a 2012-es évre. Hangsúlyozta, hogy a jövő év folyamán megépül az új rendőrőrs a Kisfaludy utca 1. szám alatt, elkészül a sportcsarnok engedélyes és kiviteli terve, valamint megtörténik Gyál-felső vasútállomás teljeskörű rekonstrukciója. A tervek között még több kisebb beruházásról beszélt és örömmel számolt be arról, hogy 2012. január 1-től a 75 év feletti, egyedül vagy házastársukkal élő gyáli lakosok szemétszállítási díját Gyál Város Önkormányzata átvállalja. Végül szót ejtett a 2012-es év nagy rendezvénysorozatáról, amely az „Évfordulók Városa – 2012” nevet viseli. A 2012-es évben Gyál várossá avatásának 15. évfordulóját ünnepli, de emellett több intézmény is kerek évfordulóhoz érkezik, ezért egy nagyszabású rendezvénysorozat előkészületei indultak el, amelynek eseményeiről a lakosságot folyamatosan tájékoztatják a www.gyal.hu honlapon, illetve az Új Gyáli Újság hasábjain.
Ezt követően a különböző közérdekű kérdésekre került sor. Itt a közterület-felügyelet munkája, a sebességhatár túllépésének kérdése, a Bacsó Béla utca-Kőrösi út kereszteződés, valamint a Heltai Jenő utca kamionforgalma voltak a központi témák.
A közmeghallgatás összességében jó hangulatban zajlott, a résztvevők kérdéseik túlnyomó többségére megnyugtató válaszokat kaptak.
Letölthető prezentációk: