Városközpont fejlesztés – november:
Novemberben a KMOP-5.2.1/B-2f-2009-0005 azonosítószámú Európai uniós projekten a városközponthoz kapcsolódó munkálatok őszi, téliesre forduló időjárás mellett folytatódtak a tájépítészeti munkálatokkal, amik első ütemben a meglévő humusz terítésével, majd november közepétől növénytelepítéssel, fák és cserjék ültetésével, füvesítéssel folytatódtak, amelyek az időjárás függvényében kerültek ütemezésre.
Az első ütemben közel háromszáz különböző méretű, nagy számban többször iskolázott fa, közel tízezer cserje és kétezer évelő növény került elültetésre. Közel tizenötezer négyzetméter felület kerül füvesítésre, ebből több mint háromezer négyzetméter gyepszőnyeg terítésével történik. Ezúton is szeretnénk felhívni a lakosság figyelmét arra a tényre, hogy az elültetett növények komoly értéket képviselnek, és mindannyiunk közös érdeke ennek megőrzése, az újonnan elkészült zöldfelület szép állapotban tartása. Ez viszont csak az azt használók együttműködésével, vigyázó törődésével lehetséges. Sajnálatos, hogy a kiültetett fák közül már az első napokban ismeretlenek egyet kirángattak, egyet pedig eltulajdonítottak.
Az újonnan létesülő Kistérségi Szolgáltató Központ építésének munkálataihoz a kivitelező kiválasztására új közbeszerzési eljárás lefolytatása vált szükségessé, amely november elején megkezdődött. A közbeszerzés a szakkivitelező cégek élénk érdeklődése közepette zajlik. A dokumentációt számos cég vásárolta meg, és egy kivételével mindegyikük be is adta ajánlatát. Jelenleg az ajánlatok kiértékelése, az azokban fellelt hiányosságok pótoltatása zajlik, hogy a szükséges törvényi előírások, határidők figyelembe vételével mihamarabb kiválasztásra kerülhessen az összességében legkedvezőbb ajánlatot benyújtó, nyertes kivitelező.