Top

Kapcsolatépítő találkozó a város legnagyobb adófizetőivel

Kapcsolatépítő találkozó a város legnagyobb adófizetőivel
  1. február 3-án, pénteken Pápai Mihály polgármestere megbeszélésre hívta össze a város legnagyobb adófizetőit.

Az összejövetel célja idén is az volt, hogy a nagyadózók megismerjék a város közösségi, kulturális életét, valamint a jövőbeni fejlesztési lehetőségekről tájékozódjanak, illetve képet kapjanak arról, hogy az általuk befizetett adóforintokat a település mire fordítja.

2

A rendezvényen, amelyen a meghívott vendégek mellett a Polgármesteri Hivatal vezetői is részt vettek, köztük Erős József alpolgármester, Rozgonyi Erik, címzetes főjegyző, Babák László Mátyás, a Gyáli Járási Hivatal vezetője.  A város polgármestere köszöntötte a megjelent vállalatok képviselőit, majd Diera Éva, a Pénzügyi és Adó Iroda irodavezetője beszámolt a város költségvetéséről, elmondta, hogy a helyi adók beszedéséből származó bevétel nagyságrendben az elsők között áll, és 80%-a városban működő 50 legnagyobb adózó által befizetett összegből származik.

3

Ezt követően Pápai Mihály beszámolt a jövőbeni tervekről, elindult beruházásokról, különös hangsúlyt fektetett a Gyáli Tátika Óvodára, az uszodára, a Gyál vasútállomás felújítására. Az esemény azon túl, hogy közös gondolkodásra invitálja a résztvevőket, egymás közelebbi megismerésére is alkalmas.

DSC_0132

A rendezvényen az egyik vállalat vezetője újabb Tao-támogatást ajánlott fel a városnak, melyből a sporttelep pályáit lehet majd felújítani.

A vállalkozók fogadása fehér abrosz mellett, ismerkedéssel, ebéddel, baráti beszélgetéssel zárult.

A “Nagyadózós” rendezvényt hét évvel ezelőtt Pápai Mihály polgármesteri indította el, melyet azóta a környező települések vezetői is előszeretettel szerveznek.

Képek: Börcsök Kata

GYÁL 2020 Legfrissebb