Top

Hőségben az állatokra is figyelni kell

Hőségben az állatokra is figyelni kell

A hőség miatt fokozott figyelmet kell fordítani az állatok folyamatos vízellátására és az árnyék biztosítására számukra – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleményében.

A hivatal javaslata szerint az állatszállításokat belföldön az éjszakai, kora hajnali órákban kell végezni. A 8 órát meghaladó szállítások esetében kizárólag olyan járművek használata engedélyezett, amelyeknél a külső hőmérséklettől függetlenül, álló helyzetben is biztosított a megfelelő légcsere. Árnyékos terület hiányában a sertések könnyen leégnek a tűző napon. Ha a mezőgazdasági haszonállatok jóléte függ az automatikus szerkezetektől – például ventillátoroktól, hűtő-fűtő, szellőztető berendezésektől – a jogszabályi előírások alapján olyan érzékelő riasztóberendezést kell alkalmazni, amely jelzi a meghibásodást. Ez elsősorban a baromfitartást, a húsnyúltartást érinti, ahol az állatokat zárt helyiségben tartják – olvasható a közleményben.

A nyári meleg napokon a hosszabb ideig tartó sétáltatást érdemes kora reggel és késő délután megtartani. A naptól felhevült aszfaltot érdemes elkerülni, mivel a déli órákban sétáltatott kutyák talpa az aszfalthoz éghet. A nappali 30 foknál magasabb csúcshőmérséklet idején a rosszul tartott házi kedvencek rövid időn belül hőgutát kaphatnak. A megoldást sok víz és árnyék jelenti a nagy meleg átvészelésére. Autóban akár 5-10 perc alatt 60 fokra is felugorhat a levegő hőmérséklete, ami a bent tartózkodó élőlények számára hosszabb távon végzetes lehet. A lakásban a sötétítés, a ventilálás segítheti a meleg átvészelését.

GYÁL 2017 Legfrissebb