Top

Ünnepi istentiszteletet tartottak a 25 éves a Gyáli Református Templomban

Ünnepi istentiszteletet tartottak a 25 éves a Gyáli Református Templomban

Ünnepi Istentisztelet keretében emlékeztek meg szeptember 10-én az 500 éves reformációról, a 70 éves gyáli egyházközségről, a 25 éves Gyáli Református Templom fennállásáról, valamint Gyál várossá avatásának 20. évfordulójáról a városi református templomban.

A gyáli egyházközségben 1997 óta szolgálatot végző Gyimóthy Zsolt lelkipásztor igehirdetésében az évfordulók jelentőségét hangsúlyozta egy gyülekezet életében. Az Istentiszteleten a MonGYÁLdást zenekar tagjai egyházi énekekkel köszöntötték a gyülekezetet. A Talentum Kör színházi fellépése tette emlékezetessé a jubileumi ünnepséget. Az eseményen Erős József alpolgármester beszédében kiemelte és egyben megköszönte Gyimóthy Zsolt lelkipásztor 20 éves áldozatos szolgálatát.  Megemlékeztek a református egyházközségnek kezdetben a házában otthont adó Bözsi néniről, 1947-től szolgáló lelkész, Nagy Kornél, majd 1975 januárjától szolgáló nagytiszteletű Takaró Károlyról aki a templomépítés nyolc évében is erőt adott a közösségnek és 2010-ben Gyál Díszpolgára Címet adományozta részére a város. Áldást mondott még a felsőpakonyi lelkész is, aki 1994-ben egy évet szolgált városunkban. Nagy Pálné Tünde vezetésével a gyülekezet és gyermekei széttéphetetlen nemez szőnyeget készítettek a jeles évfordulóra. A harangszó után közös ebéd és tortavágás következett. Az önkormányzatunk is kapott egy példányt a közösség életéből készült kiadványból melyet szintén közösen készítettek.

20170910-100346-DSC_2703 20170910-111935-DSC_2796 20170910-121818-DSC_1482 20170910-100436-DSC_1441 20170910-114926-DSC_2912

„ Az igaz ember hitből fog élni.”

20170910-095136-DSC_1436

Múlt

A református egyházközség 1947-től szolgáló lelkésze, Nagy Kornél 1974 végén vonult nyugdíjba. 1975 januárjában nagytiszteletű Takaró Károlyt rendelte ki a püspök, akit év végén rendes lelkésszé választottak. Takaró Károly református püspök részére 2010-ben Gyál Díszpolgára Címet adományozott Gyimesi István nyugalmazott polgármester. A reformátusok körében is az 1980-as évek elején érett meg a helyzet arra, hogy templomukra végleges megoldást találjanak. 1982 elején Horváth Zoltán kőbányai építész készített terveket rá, de az építési engedélyt csak 1984-ben kapták meg hozzá. Alapkövét március 15-én tett ék le, az alapozást 1986-ban tudták elvégezni. Még ez évben elkezdték az imaterem építését is, melyet a következő évben vettek használatba. Ezt követte az erőgyűjtés időszaka, melynek végpontján 1992-ben érkeztek el az építkezés befejezéséhez, és a templom felszenteléséhez.

További képeket ide kattintva nézheti meg.

GYÁL 2017 Legfrissebb