Top

Január elsejétől mindennemű kerti zöldhulladék égetése tilos Gyál

Január elsejétől mindennemű kerti zöldhulladék égetése tilos Gyál

Ezúton szeretnénk emlékeztetni a lakosságot, hogy városunkban 2018. január elsején hatályba lépett Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017 (IV.28.) önkormányzati rendelete, amely szerint mindennemű kerti hulladék égetése tilos, ezzel a 18/2013 (XI.05.) önkormányzati rendelet is több pontban módosult.

Mi vezetett a rendelet megalkotásához?

2017. március hónapban levél érkezett Pápai Mihály polgármester és a képviselő-testület tagjaihoz, melyben a Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata (KÖTHÁLÓ) elnevezésű civil szervezet arról adott tájékoztatást, hogy a Nemzeti Civil Alap NEA-UN-16-SZ-1129 azonosítóval rendelkező pályázati támogatása segítségével megvizsgálta 200 önkormányzat avar- és kerti hulladékégetést szabályozó rendeletét. Mivel az 1995. évi LIII. tv. felhatalmazása alapján az önkormányzatok eltérően szabályozzák az égetést, a légszennyezettségre gyakorolt hatás alapján kialakítottak egy pontrendszert, mely 0-10-ig értékeli az önkormányzati rendeleteket, és amelyben 0 a legrosszabb, 10 pedig a legkívánatosabb állapotot jelöli. Ebben a rendszerben városunk rendelete 1 pontot kapott.

A KÖTHÁLÓ a lakosság életének és egészségének fokozott védelme érdekében javasolta a rendeletünk felülvizsgálatát, a következő szempontok alapján:

  • A környezet védelme érdekében a legjobb megoldásnak a teljes tiltást ítélik (mint a vizsgált önkormányzatok közül 14-en: Budapest, Galgahévíz, Gyömrő, Ipolydamásd, Kóspallag, Nagybörzsöny, Nagykovácsi, Nagykőrös, Pilisszántó, Százhalombatta, Tárnok, Törökbálint, Vácszentlászló, Vecsés).
  • Éghajlatvédelmi szempontból az égetés rendkívül káros, mert a biomassza égetésből eredő korom sokkal jobban melegíti a légkört, mint azt korábban feltételezték, a második legfontosabb éghajlatváltozást okozó tényező a szén-dioxid után az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) szerint.
  • Az avar- és kerti hulladékok égetése kiválóan helyettesíthető helyben komposztálással, melyhez nem kell több hely, mint az égetéshez. A Föld jelenleg legnagyobb globális problémája a talajvesztés. Magyarországon a talaj pusztulása 17-szer gyorsabb annak képződésénél. Ez a fenyegető jelenség komposztálással, növényi talajtakarással (mulcs) legalább részben ellensúlyozható. Jelentős segítség lehet például a lakosságnak, ha az ágak aprításához aprítógépet, komposztáláshoz komposztkeretet és szaktudást biztosít ingyenesen az önkormányzat. A zöldhulladék zsákos gyűjtése zsákutca, mert nehéz a zsákból kiszedni a zöldhulladékot, ezért az így begyűjtött javakat legtöbb esetben erőműben, ugyan kisebb légszennyezéssel, de elégetik. Jobb alternatíva a közösségi komposztálás, vagy a helyi hulladékudvarba ömlesztve beszállítható zöldhulladék, mely (akár gyorsított eljárással) komposztálva értékesíthető is.

Rozgonyi Eriket, városunk jegyzőjét kérdeztük a rendeletről:

Az ez évtől életbe lépő rendelet értelmében egész évben tilos a kerti zöldhulladék elégetése. Mi a helyzet a kerti bográcsolással, grillezéssel?

A jogalkotó, jelen esetben a képviselő-testület szándéka a kerti hulladék égetésének tilalmával összefüggésben kizárólag arra irányult, hogy a hulladék birtokosa a zöldhulladékától ne környezetszennyező módon, égetéssel váljon meg. Természetesen a bográcsolással, grillezéssel az érintettek szándéka nem a hulladék elégetése, hanem a kertben való sütés-főzés, erre a továbbiakban is lehetőség van.

Milyen büntetésre számíthat, aki megszegi a rendeletet és mit kell tennünk, ha azt tapasztaljuk, hogy valaki zöldhulladékot éget?

A légszennyezést eddig is törvény alapján kormányrendelet tiltotta, azonban a helyi önkormányzatoknak lehetőségük nyílt az avar- és zöldhulladék égetését helyi rendelettel meghatározott feltételek mellett lehetővé tenni. Tekintettel arra, hogy ezt a lehetőséget 2018. 01. 01-től a helyi rendeletünk nem biztosítja, a levegő védelméről szóló kormányrendelet tiltó rendelkezéseit szegi meg az, aki éget. Az eljárás a járási hivatalok hatáskörébe tartozik (tehát a bejelentést is ott tudjuk megtenni), és a jogsértő magatartás megállapítása természetes személy esetében 25.000 forinttól 100.000 forintig terjedő levegőtisztaság-védelmi bírság kiszabását vonja maga után.

Horváth Gábort, a Gyál és Térsége Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (GYTH) ügyvezetőjét is a témával kapcsolatban kérdeztük:

Milyen lehetőségek vannak a háztartásokban keletkező zöldhulladék felhasználására?

Napjainkban a “hulladék” fogalma jelentős átalakuláson megy keresztül. A XX. század fogyasztója számára mindaz, ami azonnal vagy közvetlenül nem volt felhasználható, a szemétgyűjtőbe való felesleges anyaggá: hulladékká minősült. Pedig a hulladék nem szemét. A természet arra tanít bennünket, hogy a földi élet alapja a biológiai körforgás, amelynek minden építőköve hasznos és pótolhatatlan szerepet tölt be. Ennek a szemléletváltozásnak köszönheti reneszánszát a komposztálás is. A komposztálás egyszerűen megvalósítható és nem más mint a háztartásban, a kerti munkák során keletkező szerves eredetű hulladékokban megtestesülő tápanyagok visszajuttatása a természetben zajló körfolyamatba.

Mi kerülhet a komposztálóba?

A zöldségtisztítás hulladékai, krumpli- és gyümölcshéj, káposzta- és salátalevél, tojáshéj, kávé- és teazacc, hervadt virág, szobanövények elszáradt levelei, virágföld, növényevő kisállatok ürüléke a forgácsalommal együtt, toll, szőr, papír, karton kis mennyiségben. levágott fű, kerti gyomok virágzás előtt, lomb , tűlevél, szalma, összeaprított ágak, gallyak, elszáradt egynyári virágok, palánták, lehullott gyümölcsök, stb  A levágott fű kiválóan alkalmas tuják, örökzöldek talajának fedésére, csökkentve ezzel a kipárolgást és az öntöző víz felhasználását. Egy kifejlett tuja napi akár 40 liter vizet is elpárologtat.

Hol lehet igényelni ingyenes zöldhulladék gyűjtő zsákokat?

Az FCC Magyarország kft (ASA) ügyfélszolgálatán, keddenként 9-11h között az Arany János Közösségi Házban. Mindenki évente 16 db ingyenes zsákot kap. A zöld hulladékot más egyéb átlátszó zsákban is elszállítják.

Milyen sűrűn szállítják el a zöldhulladékot?

A gyűjtési naptár szerinti gyakorisággal (16 alkalommal) április 1 és november 30 között.

Mit kell tenni a nagyobb gallyakkal, ágakkal?

A nagyobb gallyakat  a zöldhulladék gyűjtési szabályzat szerint 1m-es darabokra aprítva, kötegelve kell kihelyezni. Ezzel tesszük lehetővé a hatékony elszállítást és a további feldolgozást.

Hol tud a lakosság ezen felül részletes tájékoztatást kérni felmerülő kérdés esetén?

Az FCC Magyarország Kft. ügyfélszolgálatán telefonon (06 29 540 265) vagy személyesen ügyfélszolgálati időben (hétfőnként 8-20 óra között FCC telephelyén, 2360 Gyál, Kőrösi út 53., keddenként 9-11  Arany János Közösségi Házban, 2360 Gyál Kőrösi út 118-120.), illetve email-en a vevoszolgalat@fcc-group.hu címen.  Egyéb, a környezetvédelemmel, komposztálással kapcsolatos kérdésekre a HUMUSZ Szövetség oldalán (humusz.hu) találhatunk érdekes és hasznos információkat.

Széchenyi 2020
GYÁL 2018 Legfrissebb