Top

Kiállították az idei év legszebb terményeit

Kiállították az idei év legszebb terményeit

A Gyáli Kertbarát Kör terménykiállítást szervezett a közösségi házba. A kiállításra saját termesztésű zöldségeket, gyümölcsöket, illetve különleges virágokat vártak a szervezők. A legszebb terményeket, mint minden évben, idén is díjazták, az eredményhirdetésre a kiállítás megnyitóján került sor, szeptember 7-én. A díjakat Pápai Mihály polgármester és Király László, a Gyáli Kertbarát Kör elnöke adta át. A Gyáli Kertbarát Kör minden évben meghirdeti „Szép kertek” című pályázatát is, ennek eredményhirdetésére szintén a kiállítás megnyitóján került sor.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Gemela Elvira, a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének alelnöke, a KKOSZ Pest megyei szervezetének elnöke, a Pilisvári Kertbarát Kör elnöke, aki elismerő szavakkal méltatta a gyáli kertbarátok munkáját. Jelen volt továbbá dr. Káposztássy Béla plébániai kormányzó, aki beszéde után felszentelte a kiállított terményeket.

2018. évi „Szép kertek” című pályázat nyertesei:

Legszebb utcarészlet:
1. hely: Zelenka Józsefné

Legszebb előkert:
1. hely: Ujj Fanni
2. hely: Csitári Györgyné
3. hely: Berencsi Gézáné
Különdíj: Kalmár Istvánné

Legszebb díszkert:
1. hely: Ifj. Dóczi Sándor
1. hely: Tarjányi Istvánné
2. hely: Perecz Károly
3. hely: Gál Károlyné
Különdíj: Mándi József

Legszebb vegyeskert:
1. hely: Németh József
1. hely: Lvomszki Károlyné
2. hely: Dózsa Sándorné
2. hely: Csányi István
3. hely: Durucz Lajosné
3. hely: Szabó Lászlóné
Különdíj: Drimba Sándorné, Krasnyánszki Béla, Nagy Sándorné, Schmidt József, Tardi Lajosné

Terménykiállítás nyertesei:
1. hely: Németh Józsefné
2. hely: Rózsavölgyi Sándor
3. hely: Durucz Lajosné
Különdíj: Kalmár Istvánné, Tardi Lajosné

 

IMG_6538 IMG_6634 IMG_6644 IMG_6666 IMG_6693

Széchenyi 2020
GYÁL 2018 Legfrissebb