Top

131 tonna hulladék gyűlt össze a szemétszedési akcióban

131 tonna hulladék gyűlt össze a szemétszedési akcióban

Gyál Város Önkormányzata, a „Szedjük össze magunkat!” környezetvédelmi kampány keretében nagyszabású szemétszedést hirdetett május 11-ére, amely hatalmas sikerrel zárult, köszönhetően a 100 önkéntes részvételének, többi helyi vállalkozónak.

Az akcióban mintegy 100 önkéntes vett részt, akik a szervezők előzetes felmérése szerint a legszennyezettebb területeket tisztították meg, így a város határában lévő crosspálya melletti hatalmas területet, a Fácános-dűlőt, Némediszőlő határát, az Újtemető melletti területet, illetve a Bocskai utca végében található üres telkeket. A gyülekező 10 órakor volt a gyáli víztoronynál, ahol a résztvevők átvehették a szükséges eszközöket, majd egy rövid eligazítás után elindultak a kijelölt helyszínekre. Az összegyűjtött hulladékok mennyisége: 131 tonna, amelynek lerakói díját az Önkormányzat finanszírozza – többek között- abból a keretből, amelyet az Információs és Technológiai Minisztérium “Illegális hulladéklerakók felszámolása” pályázaton nyert a város. A szemétszedés célja az volt, hogy összefogja azokat az embereket, akik tenni akarnak azért, hogy tisztább környezetben éljenek, hogy eltűnjenek az illegálisan lerakott, gazdátlan szemétkupacok. A városi szemétgyűjtési akció hosszú távon azt szeretné elérni, hogy el se dobjuk a szemetet, és vegyük fel a harcot azokkal szemben, akik illegális szemétlerakókat hoznak létre. A város távolabb eső területeire Gyál Városfejlesztési és Városüzemeltetési Nonprofit Kft. autóbusszal szállította az akcióban résztvevőket, ezzel is segítve a munkát.

59928890_2495774563766880_5693000501130428416_n

A Gyáli Önkéntes Szemétszedők csapata is csatlakozott a közösségi akcióhoz, továbbá az előzetes terep-és kutatómunkához, a csapat az Újtemető melletti területet tisztította meg. A szemétszedési akcióban részt vettek városunk vezetői is, Pápai Mihály polgármester és Erős József alpolgármester, de önkormányzati képviselők – Marjainé dr. Szerényi Zsuzsanna, Vinnai Tibor – is csatlakoztak az önkéntesekhez, illetve a Gyáli Polgármesteri Hivatal dolgozói is kivette a részét a munkából, de több civil szervezet is képviseltette magát. A résztvevők számára a szervezők biztosítottak szemeteszsákokat, kesztyűket, láthatósági mellényeket, de több vállalkozás is támogatta az akciót, az FCC Magyarország Kft. például konténereket bocsátott rendelkezésre, illetve kedvezményes áron fogadta be az összegyűlt szemetet a hulladéklerakó telepre. A Tesco is hozzájárult az akció sikeréhez, müzliszeletekkel és ásványvízzel látták el a résztvevőket. Az összegyűlt hulladék elszállításához gépi erőre is szükség volt, a Clean Way Kft. ingyenesen szállította az összegyűlt hulladékot járművével, Berki Tibor szállító- és építőipari vállalkozó pedig kedvezményes áron bocsátotta rendelkezésre munkagépeit és az azokat kezelő sofőröket. A gyáli MESZITI BT. ügyvezetője, Mészáros Ferenc jóvoltából 1000 db hulladékgyűjtő zsákot kapott a város a közösségi szemétszedéshez, amelybe gyűjtötték az önkéntesek a hulladékot.

Az önkéntesek között gyermekek is akadtak, akik hihetetlen szorgalommal gyűjtötték a szemetet. Lássuk, a legfiatalabbakat:

60346347_425932234851260_6086131871484215296_n
Durucz Ingrid
60433632_2431464620415213_4203701796465541120_n
Berta Nolen

Ugyan nem a szombati napon, de ezen akció keretében csatlakoztak a nagytakarításhoz a gyáli iskolák is, akik a szombatot megelőző, vagy azt követő  napokban az iskolájuk környezetében gyűjtötték össze a szétdobált kisebb mennyiségű szemetet.

A szervező Gyál Város Önkormányzata nevében ezúton is köszönjük minden magánszemélynek, civilszervezetnek, cégnek és vállalkozásnak, hogy részt vett az akcióban és ezzel is hozzájárult környezetünk szebbé tételéhez.

60236395_660214894416663_9202341480381808640_n 60242640_2252656674825937_3744653574450184192_n

 

Ez az összefogás megmutatta, hogy évről évre egyre több embernek fontos, hogy megtisztítsa szűkebb-tágabb környezetét az eldobált, illegálisan lerakott szeméttől, amely rombolja a környezetet és bántja a szépérzéket.

GYÁL 2019 Legfrissebb