Top

Meghívó – március 15-i nemzeti ünnepre

Meghívó – március 15-i nemzeti ünnepre

UPDATE: A 2020.03.11-I Kormányülés döntéséhez igazodva Gyál város törli a március 15-i városi megemlékezést!!!

172 éve, 1848. március 15-én robbant ki Pesten a nemzet felemelkedéséért küzdő ifjúság által vezetett forradalom. A Párizsból induló forradalmi hullám két nap alatt érte el Bécset, majd Pestet. A forradalom élére Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Jókai Mór álltak. Petőfi Sándor naplójából tudhatjuk, hogy a Pilvax kávéházban született meg a forradalom menetrendje, először a tanuló ifjúságot szólították magukhoz az Egyetem téren, aztán lefoglalták Landerer Lajos nyomdáját. A Tizenkét pontból álló radikális követelés és a Nemzeti dal így lett gyorsan ismert Pesten. A röplapok hatására délután 3 órára a Nemzeti Múzeum kertjébe gyűlést hirdettek. A Múzeum-kertből a tömeg a Városházára, majd Budára vonult Táncsics Mihály kiszabadítását követelve. Aznap este a Nemzeti Színházban a nép akaratára Katona József Bánk bán című előadását tűzték műsorra. Március 15-e a legnagyobb nemzeti ünnepeink közé tartozik, mely nap minden korban a magyar szabadság szimbóluma volt és az is marad.

Gyálon méltó megemlékezéssel tiszteleghetünk a márciusi ifjak előtt. 2020. március 13-án 17 órától az Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár színháztermében ünnepi megemlékezés kezdődik, beszédet mond Nagy József Elek alpolgármester.  Az ünnepségen közreműködik Kökényesy Ágnes,  Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett színművésznő, valamint megtekinthetik a Gyáli Arany Gyermek Néptáncegyüttes és az Eötvös József Szakgimnáziuma és Szakközépiskola műsorát. Az ünnepség a hagyományokhoz híven koszorúzással folytatódik a Templom téri kopjafánál.

Kökényessy Ági a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett színművésznő. A pályáját 1989-ben a Madách Színházban kezdte, emellett játszott a Budaörsi Latinovits Színház, az Örkény István Színház, a Játékszín, a Magyar Színház, a Spinoza Színház és a Zenthe Ferenc Színház társulatában 2012-től az Újszínház művésze.

85222893_247721472911390_1003877253148311552_n

GYÁL 2019 Legfrissebb