Top

Ötös osztályzatot kapott az Állami Számvevőszéktől Gyál Város Önkormányzata

Ötös osztályzatot kapott az Állami Számvevőszéktől Gyál Város Önkormányzata

Az Állami Számvevőszék befejezte az összes magyarországi önkormányzat, illetve az önkormányzati hivatalok integritásának, vagyis a korrupció elleni védettségének jelen idejű monitoring értékelését. Az integritás kialakítása azért fontos, mert ezáltal átlátható és elszámoltatható egy szervezet működése, amely elősegíti a korrupció és egyéb visszaélések megelőzését.

Az Alaptörvény alapértékeket, elveket fogalmaz meg, amely szerint a közpénzekkel gazdálkodó minden szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzekre vonatkozó gazdálkodásával. A közpénzeket és a nemzeti vagyont az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kell kezelni. A szervezeti integritásnak alapvető feltétele a szabályozottság, azaz a jogszabályokban előírt belső szabályzatok és nyilvántartások megléte, azok – jogszabályoknak, a szervezet működését meghatározó elemeinek – megfelelő tartalma és gyakorlati alkalmazása.

Az önkormányzatok ellenőrzése – Az önkormányzatok integritásának ellenőrzése” című ellenőrzés értékeléséről szóló, jelentés a megyében található önkormányzatok és hivatalaik ellenőrzésének eredményét, az önkormányzatok és hivatalaik együttes településenkénti osztályzatát mutatja be. Ez alapján Gyál ötös osztályzatot ért el! Gyál Város Önkormányzata és az önkormányzat hivatala az integritás szempontjából a legeredményesebb, alacsony kockázatú önkormányzatok közé tartozik.

A szabálykövetésnek és a rendezettségnek a COVID-19 világjárvány időszakában kiemelt jelentősége van, amelynek nehéz megfelelni nap mint nap. Ezért a működésben a szabályozottság nélkülözhetetlen. A már kiépített integritás kontrollok érvényesülése, azok karbantartása, fejlesztése azonban ugyanilyen fontosságú a jövőben a hatásos és folyamatosan érvényesülő ellenálló képesség biztosítása érdekében.

Az Állami Számvevőszék célja, hogy ellenőrzéseivel előmozdítsa a közpénzügyek átláthatóságát, rendezettségét, a közpénzügyi helyzet javulását, ezért kiemelten fontosnak tartja a pozitív változások elindítását.

A korrupció elleni fellépés kulcsa az összefogás és a megelőzés. Gyál Város Önkormányzata tevékenységével, intézkedéseivel hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon ebben az időszakban is integritástudatos és szabályosan gazdálkodó önkormányzatok működjenek. Mindez alapját jelenti a közpénzügyekben az eredményes, hatékony és hatásos feladatellátásához, a lakosság jobb életkörülményeihez.

Az Állami Számvevőszék teljes jelentése itt tekinthető meg.

GYÁL 2020 Legfrissebb