Top

A közelgő ünnepek miatt meghosszabbított nyitvatartással várják a látogatókat a gyáli temetők

A közelgő ünnepek miatt meghosszabbított nyitvatartással várják a látogatókat a gyáli temetők

A Gyál Városfejlesztési és Városüzemeltetési Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint Gyálon a Bem József utcai Köztemető (új) és a Táncsics Mihály utcai Köztemető (régi) 2021. október 30-tól november 1-ig meghosszabbított nyitvatartással 08.00 – 20.00-ig látogatható.

Kérjük, személyes tárgyaikra vigyázzanak, a sírok rendezgetése közben se hagyják őrizetlenül táskáikat, értékeiket. Kérjük, hogy ügyeljenek a tisztaságra, a hulladékot a gyűjtő konténerekbe helyezzék. Szép látvány a gyertyáktól fénylő temető, de fontos, hogy körültekintően, figyelmesen történjen a gyertyagyújtás, illetve, hogy ne hagyjanak gyúlékony anyagot az égő gyertyák, mécsesek körül. A temetőbe gépkocsival való behajtásra mozgáskorlátozottak és idősek számára lesz lehetőség a temetőgondnok közreműködésével. A Bem József utcai és a Táncsics Mihály utcai köztemető október 30. és november 1. között meghosszabbított nyitvatartással reggel 8 és este 20 óra között várja a látogatókat.

Aki a temetőben nem tudja pontosan, hol találja hozzátartozója sírját, annak érdemes személyesen felkeresni az ügyfélszolgálati irodát, ahol a sírhelyek keresésének ügyében, illetve temetkezéssel kapcsolatos kérdéssel, vagy a kegyeleti idő meghosszabbítás ügyében a kollégák rendelkezésre állnak. Sírhelyek kereséséhez javasolják továbbá a fenntartó weboldalán elérhető temető nyilvántartó rendszert is.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor közvetlenül a temetők környékén gyakrabban fordul elő gépkocsi feltörés, kerékpárlopás, zseblopás, táskalopás, valamint a lakás tulajdonos távollétét kihasználó betörés, besurranás.

A Rendőrség minden évben megkülönböztetett figyelmet fordít a kegyelet napjaira, azonban az áldozattá válás megelőzése érdekében kérjük fokozottan figyeljenek értékeikre, fogadják meg az alábbi tanácsokat!

  • Ne hagyják őrizetlenül táskájukat miközben a sírt rendezik, vagy épp vízért, vagy csupán a hulladékgyűjtőhöz mennek!
  • Csak annyi pénz legyen Önöknél, amennyire feltétlenül szükségük van! Értéket, bankkártyát, amennyiben az nem feltétlenül szükséges, ne tartsanak maguknál!
  • Járműveiket minden esetben zárják le és látható helyen ne hagyjanak benne értékeket (táska, mobiltelefon, pénztárca, GPS.)!

Néhány jó tanács közlekedőknek:

  • A temetők környékén számoljanak a megnövekvő gyalogos és gépjármű forgalommal! Akár gépkocsival, akár gyalogosan közlekednek, tegyék ezt még nagyobb körültekintéssel!
  • Ideiglenesen forgalomkorlátozások és elterelések várhatók, a kialakult forgalom függvényében. Ne „megszokásból” közlekedjenek, figyeljék az aktuális közlekedési jelzéseket, már elindulás előtt tájékozódjanak a várható változásokról!
  • Mindig használják a kötelezően előírt passzív biztonsági eszközöket (biztonsági öv, gyermekülés), mert azok életet menthetnek!
Széchenyi 2020
GYÁL 2021 Legfrissebb