Top

Gyál Díszpolgára Cím

A Képviselő-testület abból a célból, hogy a helyi közösség szolgálatában kiemelkedő érdemeket szerzett személyeket méltó elismerésben részesítse, valamint személyüket és cselekedeteiket megfelelőképpen értékelve állítsa példaként a jelen- és az utókor elé, Gyál Díszpolgára Címet alapított 2007-ben.

A Gyál Díszpolgára Cím adományozható annak a magyar állampolgárnak:

  • a) aki valamely kiemelkedően jelentős munkájával vagy egész életművével a településen, a megyében, országosan vagy nemzetközi viszonylatban általános elismerést szerzett.
  • b) aki munkássága, valamint a település javára végzett önzetlen áldozatvállalása továbbá példamutató emberi magatartása miatt köztiszteletben áll.

Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2007. (VII.01.) számú rendelete a Gyál Díszpolgára Cím alapításáról és adományozásának rendjéről

diszpolgar

Gyál Díszpolgára címet kaptak:

kovalik-jozsefne

2015 – Kovalik Józsefné
biológia-földrajz szakos tanár, igazgató,
nevéhez fűződik a Gyáli Bartók Béla
Általános Iskola beindítása

gyimesi

2011 – Gyimesi István
Gyál Város polgármestere 20 éven át
(1990-2010), nevéhez fűződik a település
városi rangra emelkedése (1997).
takaro
2010 – Takaró Károly
református püspök, nyugalmazott
dandártábornok, a gyáli református
templom építője

disz-nagy

2008 – dr. Nagy Árpád
Gyál templomépítő plébánosa, a Gyáli Katolikus Templom építője
(posztumusz)

disz-szucs
2007 – Szűts Szabó Istvánné
biológia – földrajz szakos tanár, kiemelkedő pedagógiai érzékkel nevelt több generációt

Login

Üdvözöljük! Lépjen be a felhasználói fiókjába

Jegyezzen meg Elfelejtette a jelszavát?

Lost Password