.

.

Az elszállított gépjárművek listáját ide kattintva tekintheti meg.

A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II.5.) KPM-BM együttes rendelet 59.§ (3) bekezdése alapján azt a hatósági jelzéssel nem rendelkező járművet, amely a közúti forgalomban csak ilyen jelzéssel vehet részt, főútvonalon tilos, mellékútvonalon – közterület-használati engedély nélkül – legfeljebb 10 napig szabad tárolni. Az úton e rendelkezések megszegésével tárolt járművet a rendőrség, a közterület-felügyelet, a közút kezelője – a tulajdonos költségére – eltávolíthatja.

A közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény 20.§ (7)-(8) bekezdésesére és 20.§ (5) bekezdésére, illetve a kerékbilincs közterület-felügyelet általi alkalmazására, a járművek elszállítására, valamint a felmerült költségekre vonatkozó szabályokról szóló 55/2009. (X.16.) IRM rendelet 6.§ (1) és (3) bekezdésére, 7-17-19.§-ára, illetve a rendelethez tartozó mellékletben foglaltakra alapozva a gyáli közterület-felügyelet intézkedésével a fentt listázott gépjárművek a TOTÁL-KÁR Kft. telephelyére kerültek elszállításra.

Amennyiben az elszállított gépjármű üzembentartója az elszállított járművet az elszállítás napjától számított 6 hónapon belül nem veszi birtokba úgy a gépjármű az 55/2009.(X.16.) IRM rendelet 16-17§-a alapján értékesíthető, vagy más módon hasznosítható. Az elszállított gépjármű a TOTÁL-KÁR Kft. telephelyén átvehető az alábbi díj megfizetése esetén:

Az elszállítás költsége:20.000.- Ft+ÁFA
A tárolás díja:1.200.- Ft+ÁFA/megkezdett nap
A telephely elérésre vonatkozó adatok
Telephely címe:1106 Budapest, Keresztúri út 122.
Nyitvatartás:Hétfő – Péntek: 08.00-17.00 | Szombat: 08.00-15.00
Éjjel-nappal hívható telefonszám:+36-30-368-1669
E-mail:danielisz.judit@fotibonto.hu
Gyáli közterület-felügyelet elérhetősége:+36-29-540-969