Top

Sokba kerül, ha elfagy a vízóra – hasznos tanácsok ennek megelőzésére

Sokba kerül, ha elfagy a vízóra – hasznos tanácsok ennek megelőzésére

Szilánkokra tört üveg az óralapon, eldeformálódott számlálószerkezet, esetleg csöpögő víz. Ha télen ez a látvány fogadja a vízóra tulajdonosát, akkor szinte biztosra vehető, hogy elfagyott a mérőeszköz. Sokba kerülhet, ha hagyjuk elfagyni a vízórát. Intő jel lehet az is, ha a lakásban nem, vagy csak alig jön víz a csapból. Ebben az esetben gyanakodni lehet arra, hogy megfagyott a vezetékben a víz, amely tönkretette a mérőt is. A fagy elleni védekezésről csakúgy, mint a vízóraakna tisztán tartásáról, valamint a megközelítés biztosításáról az ingatlan tulajdonosának kell gondoskodnia!

A tartós hideg komoly károkat okozhat a talajban vagy a fűtetlen pincékben lévő vízmérőkben, sőt a falakon belüli vízvezeték-hálózatban is. Érdemes idejében megtennünk a szükséges óvintézkedéseket, hogy elkerüljük a hideg hatására bekövetkező mérő-meghibásodás helyreállításának, illetve a vízelfolyás miatt jelentkező magasabb vízdíjszámlának a költségeit. Az eltört vezetéken keresztül egy óra alatt is akár a többszöröse ömölhet a szabadba egy átlagos család napi vízfelhasználásának .

A vízóra elfagyása esetén a DPMV Zrt. ügyfélszolgálatát kell hívni 06-29/340-010-es telefonszámon.

Íme néhány gyakorlati tanács.

Mit tehetünk a vízmérők elfagyásának megelőzése érdekében?

  • A fagy leginkább a néhány milliméteres vaslappal fedett aknában lévő vízmérőket veszélyezteti, ezért ezek védelme különösen fontos!
  • A kerti vízóraakna törött vagy hiányzó fedlapját pótoljuk, sőt a nagy hidegben külön szigetelésről is gondoskodjunk. Erre alkalmas lehet az aknatető aljára rögzített hungarocell lemez is.
  • A vízmérőt akár pléddel, hungarocellel vagy más hőszigetelő anyaggal is letakarhatjuk, de még a kartondoboz darabok is megfelelőek erre a célra.
  • Rendszeresen ellenőrizzük, hogy nincs-e víz az aknában, valamint figyeljünk arra is, hogy a vízóraakna fedele mindig zárt állapotban legyen.
  • A pincékben lévő vízmérők védelme érdekében ellenőrizzük pinceablakok épségét, és ha a vízmérő, illetve a csövek a külső talajszinttől egy méternél kisebb távolságra vannak, hőszigetelésükről külön is gondoskodjunk.
  • Szigeteljük – vagy ennek hiányában – időben víztelenítsük a falakon kívül lévő, illetve a nem kellően szigetelt vízvezetékeket.

Hogyan gondoskodhatunk a vízcsövek védelméről?

  • Az épületen belüli vezetékek, illetve szerelvények esetében győződjünk meg a helyiség nyílászáróinak épségéről.
  • Nagy hidegben – különösen a tűzfalakban futó vezetékek esetében – még fűtésre is szükség lehet annak érdekében, hogy a csövekben lévő víz ne fagyjon be.
  • Ha a helyiség nagyon hideg, vagy ha a vezetékek beépítetlen tűzfalban vannak és nincs módunk fűtésre, hagyjuk picit csöpögni a csapot, így nem – vagy csak sokkal nehezebben – tud megfagyni a víz a vezetékben.

Mi a teendő a nem lakott épületek esetében?

  • Először nyissuk meg a kerti csapot, majd ezután zárjuk el a téli elzárót. A vezetékben lévő víz ilyenkor az ürítő szelepen keresztül távozik és elszivárog a talajba, így a felszínen húzódó vezetékszakasz is vízmentes lesz.
  • A vízmérők szigetelését a hálózat víztelenítését követően is meg kell oldani, mivel a vízmérőkben ez esetben is marad víz!
  • Ha későn látunk hozzá a víztelenítéshez, és a befagyott víz miatt nem tudjuk az elzárócsapot elfordítani, meleg vízzel, óvatosan felolvaszthatjuk a benne lévő jeget, majd ezt követően elvégezhetjük a víztelenítést.
Y
Széchenyi 2020
GYÁL 2022 Legfrissebb