Top

Gyál is részt vesz a Semmelweis Egyetem országos szűrőprogramjában

Gyál is részt vesz a Semmelweis Egyetem országos szűrőprogramjában

A Semmelweis Egyetem vezetésével, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával országos szűrővizsgálati programot indít Magyarországon a négy orvostudományi egyetem 2020. május 1-től. A vizsgálatsorozat célja, hogy pontosabb képet kapjanak a koronavírus járvány kiterjedéséről, az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról. A szűrési programba bevont lakosokat a KSH reprezentatív mintavétellel választotta ki, és az önkéntes részvételi lehetőségről levélben, telefonon egyaránt értesíti.

A Gyáli Járási Hivatal tájékoztatása szerint Gyálon is végeznek majd szűrővizsgálatokat, melyekre májusban kerül sor a Városi Egészségügyi Központban. A kiválasztott lakosok számáról és kilétéről nincs információnk.

A tesztelésen a KSH által vett véletlenszerű kiválasztással képzett minta alapján, 17 787 fő meghívásos módon vehet részt az ország egész területéről. A mintában szereplő személyek a 14 éves és idősebb népesség köréből kerültek ki. A felvételben részt vevők a szűrővizsgálatot megelőzően egy kérdőívet is kitöltenek, így fontos információkhoz juthatunk többek között a kockázati tényezőkről. A kiválasztott személyek az egész országból, véletlenszerűen kerültek kiválasztásra, így a mintában szereplő minden egyes résztvevő kulcsszerepet játszik a járvány elleni küzdelemben, mivel sok, hozzá hasonló embert képvisel. A kutatásban azok részvétele is rendkívül fontos, akiknek semmilyen tünetük vagy betegségük nincs. A felvétel időtartama két hét, május 1. és május 14. között kerül végrehajtásra. A felvételre kijelölt személyek közvetlen értesítést, felkérő levelet kapnak Ügyfélkapun, telefonos megkereséssel vagy postai úton. A felmérésben érintettek a felkérő levélben található azonosító segítségével jelezhetik a tesztelésben történő részvételi szándékukat a regisztrációs felületen. A regisztrációt követően minden résztvevőnek lehetősége nyílik a kérdőív elektronikus kitöltésére. Amennyiben nem élnek ezzel a lehetőséggel, a KSH munkatársai telefonon fogják megkeresni a kérdőív kitöltése céljából. A kérdőív kitöltését követően előzetesen meghatározott időpontokban az ország hét régiójában klinikákon, közintézményekben, járóbeteg ambulanciákon, és szűrőbuszokban várják azokat, akik előzetesen levélben, telefonon értesítést kaptak és kitöltötték a kérdőívet. Az országos tesztelés eredményét várhatóan május második felében hozzák nyilvánosságra. Aki részt vesz a vizsgálaton, az kivétel nélkül értesítést kap az eredményeiről. A reprezentatív minta lehetőséget nyújt arra, hogy a kutatás eredményeit korcsoportos bontásban is vizsgálják.
 
 
GYÁL 2019 Legfrissebb