Top

Gyálon is megtartják a szokásos éves tüdőszűrést

Gyálon is megtartják a szokásos éves tüdőszűrést

A tüdőszűrés korábban nagyon fontos volt a tbc elleni harcban, amióta azonban a betegség hazánkban kordában tartható, már általánosan nem kötelező, hanem önkéntes alapon működik. Pedig napjainkban is rendkívül fontos például azért is, hogy egy másik pusztító betegséget, a tüdőrákot időben észrevehessük. A tbc egy nagyon súlyosan fertőző betegség, mely a 20. század elején még itthon is az egyik legfőbb haláloknak számított. Az ellene való küzdelemben a védőoltás mellett az egyik legfontosabb lépés a tüdőszűrés rendszerének és a tüdőgondozói hálózatnak a kiépítése volt. A tüdőszűrés éppen ezért még itthon is kötelező volt évente 30 éves kor felett, mára azonban már általánosan nem kötelező, hanem csak önkéntes alapú. Ennek az az oka, hogy a tbc már csak kevés esetben halálos és nem jelenik meg tömegesen, hanem inkább csak kisebb, általában elszigetelt csoportokban, illetve a társadalom perifériáján élők körében.

A szokásos éves tüdőszűrés 2020. augusztus 03-től augusztus 13-ig lesz a Rákóczi utcai iskolában (Gyál, Rákóczi út 44-46.), melynek bejárata a Károlyi Mihály utca felől van.

A vizsgálat ideje:

Hétfő:            08.00 – 18.00
Kedd:              08.00 – 18.00

Szerda:           08.00 – 18.00
Csütörtök:      08.00 – 18.00
Péntek:           08.00 – 18.00

A veszélyhelyzet miatt kérünk mindenkit, aki részt kíván venni a szűrésen, hogy maszkot, vagy kendőt viseljen. Érkezéskor kézfertőtlenítésre lehetőséget biztosítanak, kérjük minden esetben éljenek vele. Tartsuk a távolságot embertársainktól, Önmagunk és mások védelme érdekében is. Ezért a helyszín adottságaitól függően, kevesebb ember tartózkodhat egyszerre a vizsgáló helyiségben.

A felületek fertőtlenítését az asszisztensek végzik a szűrés folyamán rendszeresen.

“A vizsgálat elvégzéséhez személyi igazolvány, lakcímkártya és TAJ kártya szükséges, valamint – ha van – az előző évben kapott tüdőszűrő igazolást vigyék magukkal a szűrővizsgálatra. Amennyiben a leletre szükség van, saját névre kitöltött felbélyegzett válaszboríték és 1.700,-Ft csekken történő befizetése ellenében 3 héten belül postán megküldik.” Amennyiben a leletre szükség van, saját névre kitöltött felbélyegzett válaszboríték ellenében 3 héten belül postán megküldik.

A tüdőszűrés a felnőtt lakosság számára ajánlott vizsgálat! A 40 év feletti lakosoknak évente egy alkalommal ingyenes. 40 éves kor alatt, illetve munkahelyi alkalmassági vizsgálathoz a vizsgálat díja 1.700 Ft, melyhez a szűrőállomáson és az Egészségügyi Központban (Információs pultnál) kapható csekk, befizetése postán történik a vizsgálat előtt.

A 14-18 év közötti gyermekek szűrése ingyenes, de beutaló és szülői beleegyező nyilatkozat szükséges (nyilatkozat az Egészségügyi Központ információs pultjánál elérhető). A törvény által kötelezettek, illetve a 18 évnél idősebb tanulóknál (szakiskolai szakmai alkalmassági vizsgálat), akiknek az oktatási törvény ezt előírja, a vizsgálat természetesen ingyenes.

Ne feledje, panasz nélkül is lehet beteg! A vizsgálat alkalmas a TBC illetve sok más tüdő-betegség időben történő felismerésére!

 

GYÁL 2020 Legfrissebb