Top

Testületi beszámoló – március

Testületi beszámoló – március

A Kormány által elrendelt veszélyhelyzet miatt a Képviselő-testület márciusra tervezett ülését sem lehetett megtartani, így a képviselők elektronikusan leadott szavazatai alapján Pápai Mihály polgármester a következő döntéseket hozta:

 

Elfogadták Gyál Város 2021-2023. évi Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégiáját

A korábbi Stratégia a közrendvédelmi, közbiztonsági elvárásoknak magas színvonalon, messzemenően megfelelő, ám ahhoz, hogy az időszerűségét megőrizze, a társadalmi változásokat kövesse és az új elvárásoknak megfeleljen, frissíteni volt szükséges.

Elfogadták a Polgármesteri Hivatal új Szervezeti és Működési Szabályzatát

A hivatali SZMSZ jelenlegi felülvizsgálatát és módosítását jogszabályi, szervezeti és személyi változások indokolták. A módosítások oly mértékűek voltak, hogy célszerűbb volt egy új SZMSZ megalkotása.

Két darab nyomtatót kapott a PMPSZ Gyáli Tagintézménye

Gyál Város Önkormányzata kifejezetten fontosnak tartja a jövő nemzedék megfelelő fejlődésének biztosítását, amelyben igény esetén az Intézmény aktív segítséget nyújt mind a szülőknek, mind a gyáli pedagógusoknak nevelőmunkájukban, valamint a köznevelési intézmények feladatainak ellátásában. Ezen törekvés elősegítéseként az Önkormányzat a polgármesteri keret terhére megvásárolt az Intézmény részére két darab nyomtatót összesen bruttó 312.674, -Ft értékben, melyet ingyenesen átadott Nevelési Tanácsadó részére.

Felújításra kerül a Vasút utcai járda

Gyál Város Önkormányzatának 92/2020 (VI. 25.) számú határozata alapján folyamatban van a Gyál állomásra vezető út, és környezetének rendezése. A munkálatok befejezéséhez közeledve a gyalogos forgalom az állomás környezetében jelentősen jobb körülménye között zajlik. Egyre nagyobb az igény arra, hogy az elkészült fejlesztéshez kapcsolódóan, a Vasút utcában a városközpont irányába a meglévő, sok helyen felújításra szoruló járdaszakaszok is megújuljanak, melyet a Vitép ’95 Kft. végez el nettó 11 476 677,- Ft + Áfa összegért.

Döntés született a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetekről szóló 14/2011. (VII.1.) önkormányzati rendelet módosításáról, új rendelet került megalkotásra az egészségügyi alapellátási körzetekről.

Az új – 2021. április 1. napjától hatályos – rendelet 4. melléklete újdonságként tartalmazza a védőnői-, és az iskola-egészségügyi körzeteket, valamint 2. függeléke az ügyeleti ellátás kereteit. Az V. védőnői körzetből közterületek kerültek átadásra a III. és a IV. védőnői körzetbe, az arányosabb védőnői leterheltség-, és a biztonságosabb és minél színvonalasabb védőnői ellátás biztosítása érdekében, az alábbiak szerint:

A III. körzet (Martoni Zsófia körzete) növekedik alábbi közterületekkel A IV. körzet (Eperjesi Tímea körzete) növekedik alábbi közterületekkel
Kőrösi út 1-5-ig Aradi utca (Kassai u-tól végig a parkig)
Munkácsy Mihály u. (42-ig, 45-ig) Munkácsy Mihály u. (44-90-ig, 47-95-ig)
Kassai utca (38-ig, 35-ig) Kassai utca (40-80-ig, 37-83-ig)
Gesztenye utca (Kassai u-tól végig a vasút felé) Temesvári utca (Páratlan oldal a Kassai u-tól végig a vasútig)
Kolozsvári utca (Kassai u-tól végig a páratlan oldal a vasút felé [számozás 17-ig]) Kolozsvári utca (Kassai u-tól végig a páros oldal a vasút felé [számozás 10-ig])
Iglói utca

 

Mindkét fenti rendelet egységes szerkezetbe foglalva elérhető Gyál Város hivatalos honlapján, ide kattintva.

A képviselő-testületi ülésen született határozatok megtekinthetők itt.

Széchenyi 2020
GYÁL 2022 Legfrissebb