Top

Tüdőszűrés augusztusban Gyálon

Tüdőszűrés augusztusban Gyálon

A korábbi évekhez hasonlóan idén is lesz tüdőszűrés Gyálon, 2021. augusztus 2. és 2021. augusztus 17. között. Ebben az időszakban minden munkanap reggel 8 és este 18 óra között várják a lakosokat. A tüdőszűrésen részvételhez nem szükséges gyáli lakhely. A tüdőszűrés korábban nagyon fontos volt a TBC elleni harcban, amióta azonban a betegséget sikerült hazánkban visszaszorítani, már nem kötelező általánosan. Ettől függetlenül önkéntes alapon is nagyon fontos lehet a részvétel, hiszen nemcsak a TBC, hanem más súlyos betegség felfedezésében is segítséget nyújthat. A TBC egy súlyosan fertőző betegség, mely a 20. század elején még itthon is az egyik legfőbb haláloknak számított. A betegség elleni küzdelemben a védőoltás mellett az egyik legfontosabb lépés a tüdőszűrés rendszerének és a tüdőgondozói hálózatnak a kiépítése volt. A tüdőszűrés éppen ezért sokáig itthon is kötelező volt évente meghatározott életkor felett, ma azonban már általánosan nem kötelező,

hanem önkéntes alapú. Ennek fő oka, hogy a TBC már csak kevés esetben jár halálos következménnyel és nem jelenik meg tömegesen, hanem inkább csak kisebb, általában elszigetelt csoportokban, illetve a társadalom perifériáján élők körében fordul elő.

A szokásos éves tüdőszűrés 2021. augusztus 2-től augusztus 17-ig lesz a volt Rákóczi utcai iskolában (Gyál, Rákóczi Ferenc utca 44-46.), melynek bejárata a Károlyi Mihály utca felől van.

A vizsgálat ideje:

Hétfő: 08.00 – 18.00

Kedd: 08.00 – 18.00

Szerda: 08.00 – 18.00

Csütörtök: 08.00 – 18.00

Péntek: 08.00 – 18.00

A járványügyi korlátozó intézkedések enyhítésétől függetlenül kérünk mindenkit, aki részt kíván venni a szűrésen, hogy szíveskedjen szájat és orrot egyaránt eltakaró maszkot viseli, az érkezéskor kézfertőtlenítést végezni, valamint legalább 1,5 m távolságot tartani másoktól. Annak ellenére, hogy számos helyszínen az előbbiekhez képest szabadabban is lehet tartózkodni, szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy egészségügyi intézményben, betegellátás, szűrés vagy más hasonló tevékenység esetén továbbra is indokolt a fokozott figyelem. Gyálon a Városi Egészségügyi Központban továbbra is szükséges a járványügyi előírások betartása, valamint különösen az orrot és szájat egyaránt eltakaró maszk viselése, a kézfertőtlenítés és a távolságtartás.

A tavalyi szűréshez hasonlóan, a helyszín adottságaira is figyelemmel, kevesebb ember tartózkodhat egyszerre a vizsgáló helyiségben. A felületek fertőtlenítését az asszisztensek végzik a szűrés folyamán rendszeresen.

A vizsgálat elvégzéséhez személyi igazolvány, lakcímkártya és TAJ számot tartalmazó igazolvány (hatósági bizonyítvány, európai egészségbiztosítási kártya) szükséges, valamint – ha van – az előző évben kapott tüdőszűrő igazolást szíveskedjenek magukkal vinni a tüdőszűrésre.

A tüdőszűrés a felnőtt lakosság számára ajánlott vizsgálat. A 40 év feletti lakosoknak évente egy alkalommal ingyenes. 40 éves kor alatt, illetve – életkortól függetlenül – munkahelyi alkalmassági vizsgálathoz a vizsgálat díja 1.700 Ft, melyhez a szűrőállomáson és az Egészségügyi Központban (Információs pultnál) kapható csekk, befizetése postán történik a vizsgálat előtt. Kérjük a díjfizetési kötelezettséggel érintett kedves Pácienseinket, hogy a csekket a vizsgálat előtt befizetni és a befizetést igazoló feladóvevényt a vizsgálatra magukkal hozni szíveskedjenek.

A 14-18 év közötti kiskorúak szűrése ingyenes, de beutaló és szülői beleegyező nyilatkozat szükséges a vizsgálat elvégzéséhez (nyilatkozat az Egészségügyi Központ információs pultjánál elérhető). A törvény által kötelezettek, illetve a 18 évnél idősebb tanulóknál (szakiskolai szakmai alkalmassági vizsgálat, nappali tagozatos felsőoktatási hallgatók, stb.) a vizsgálat ingyenes.

Amennyiben a leletre szüksége van, saját névre kitöltött és felbélyegzett válaszborítékot is szíveskedjenek a vizsgálatra magukkal hozni. A lelet postai kiküldése a vizsgálatot követően kb. 3 hét múlva várható. Természetesen, akinek a lelete pozitív, ill. kóros elváltozást állapítanak meg, haladéktalanul értesíttetik.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy panasz nélkül is lehet beteg! A vizsgálat lehetővé teszi TBC illetve egyes más betegségek felismerését. A betegségek korábbi felismerése a gyógyulás szempontjából nagyon fontos lehet!

 

Széchenyi 2020
GYÁL 2021 Legfrissebb